A bükkábrányi bányászélet hamarabb elkezdődött, mint hogy megnyílt volna a lignitbánya, hiszen sokan dolgoztak a környék mélyművelésű bányáiban. Ez az oka annak, hogy a bányászhagyományok helyi őrzői nemcsak a külszíni, hanem a földalatti bányászat emlékeit is ápolják. A kultúra egyébként is közös, csak a technika más. Ez a technikai igazán figyelemreméltó! Lenyűgöző gépóriások falják a földet és csalják ezzel elő a puszta földnek máskor nem látható, különleges arcát. Ráadásul itt dolgozik a világ legnagyobb kompakt marótárcsás kotrógépe.
A világelső intézmény öröksége
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére is felkerültek az évszázadokkal ezelőtt, a világ első felsőfokú műszaki intézményében kialakult diákhagyományok.
A Mária Terézia, Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő által Selmecbányán 1735-ben alapított bányászati-kohászati tanintézet alig három évtized alatt fejlődött akadémiává. A 18. század végétől itt alakultak ki és formálódtak ezek a diákhagyományok, amivel nagy hatást gyakoroltak az egész magyar bányászkultúrára. A jogutód intézmények felsőfokú képzésében résztvevő hallgatók ma is évfolyamról évfolyamra örökítik. Megjelennek a Bányászhimnuszban, az egyenruha formájában és ezüst-zöld díszeiben, a „Jó szerencsét!" köszöntésben – és abban is, hogy a bányászok igazi szakmai közösséget alkotnak.
A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület is ilyen közösség. Nekik volt köszönhető – többek között – a korábbi Bányász Emlékház létrehozása és annak első kiállítása. Az akkor összegyűjtött tárgyakból most is látható jó néhány – a hagyományőrző rendezvények emlékkorsói, régi földalatti és külszíni bányászeszközök és szerszámok, műszerek, életmentő készülékek...
Múltba is ásó bánya
Bükkábrány 1949-ben született meg két község, Alsó- és Felső-Ábrány egyesülésével. Ez a korszak az iparnak kedvezett, így a bükkábrányiak közül is egyre kevesebben dolgoztak a mezőgazdaságban, és egyre többen az iparban. Sokan vállaltak munkát a Borsodi-szénmedence mélyművelésű bányáiban, 1985-ben pedig megnyílt a külszíni bánya a település határában. Először csak lakossági ellátásra tervezték, de a nyitás után bekapcsolták az erőműi ellátásba. A visontai bánya mellett ma is ez a külfejtés jelenti a Mátrai Erőmű tüzelőanyag-bázisát.
Mielőtt a marótárcsák birtokba vennék az újabb és újabb földterületeket, a régészek kutatnak az ország legnagyobb kiterjedésű ásatásán a múlt titkai után. De a bányának is megvannak a maga titkai – és titokzatos, néha szürreális, néha lenyűgöző a látvány, ami a látogató elé tárul. 60 méter mélyre kell lehatolni, amíg elérik az első lignitréteget. A föld különböző agyagos-homokos-iszapos rétegein át ez mintegy 7 millió éves utazást jelent.
Meddőfaló világrekorder
A meddőt marótárcsás, a lignitet merítéklétrás kotrógépek jövesztik, ezekhez szalagkocsik csatlakoznak, és a kitermelt kőzetet, szenet a megfelelő szalagpályák juttatják el a meddőhányókig vagy az erőműbe induló vasúti kocsikig.
Majdnem 30 kilométer hosszú szalagpálya-rendszer kanyarog a bányában, karvastagságú kábelek látják el árammal a gépeket, szintén férfialkarhoz hasonlítható a marótárcsák fogainak mérete, a legnagyobb hányórendező gép 42 méter magas (egy tízemeletes ház kb. 33 méter). Ráadásul itt dolgozik a világ legnagyobb kompakt marótárcsás kotrógépe. Az MT-14-est legyártott elemekből 8 hónap alatt szerelték össze. A súlya 1859 t (= 2213 db VW Bogár), 12 méter átmérőjű marótárcsájával optimális esetben óránként 6700 köbméter (több mint három versenyuszodányi) kőzet kitermelésére alkalmas. Ezek mellett az óriások mellett a hétköznapok nehézgépei (homlokrakodók, különféle daruk, egykanalas kotrógépek, tehergépkocsik...) csak szorgos hangyáknak tűnnek.